Kérlek, mutatkozz be pár
mondatban! Ki vagy, honnan jöttél, mi az, amiről úgy gondolod, hogy fontos
veled kapcsolatban, érdemes tudni rólad?
Negyven feletti kontrolling
referens vagyok, emellett vadul próbálom befejezni a közgáz egyetemet. Nappal
számokkal foglalkozom, a betűknek sajnos csak az éjszaka marad.
Mi az, amit az írásban a
legjobban szeretsz?
Az írás - és persze
az olvasás is - számomra mindig is kaput jelentett egy teljesen más világba.
Egy kiskaput, amelyen keresztül bármikor kislisszolhatok a szürke
hétköznapokból.
Mikor találkoztál
először a Harry Potter világával? A könyvet olvastad vagy a filmeket láttad?
Elvarázsolt egyből a történet? Mi fogott meg benne végül?
Meglehetősen
kanyargós úton jutottam el a vad HP rajongó állapotába. Kezdetben (évek hosszú
során át) abban a tévhitben éltem, hogy a HP gyermekmese. Mekkorát tévedtem!
Aztán mintegy két éve a fanfiction.net-en barangolva belebotlottam egy Hermione
Granger történetbe, és felvontam a szemöldökömet. Tetszett. Kutatni kezdtem. Megnéztem a
filmeket, egyiket a másik után. Aztán elolvastam a regényeket is. Hogy mi
ragadott meg a HP-univerzumban? Szeretem a drámát, a konfliktusokat komplex
karakterek között. A mély érzelmeket, legyenek akár hatalomvágy, szerelem, vagy
megfelelni akarás. Szeretem,
ahogy a történet folyam előrehaladtával minden egyre komolyabbá válik, ahogy a
gyermekkor rózsaszín, puha takarója alól lassanként előtűnik a rút világ.
Mi tetszett meg a
Hermione Granger kihívásban, mi volt az, ami arra késztetett, hogy jelentkezz?
A Hermione Granger
kihívásban két dolog vonzott: Hermione Granger és a kihívás. Szeretem
Hermionét, itt-ott magamra ismerek benne. A kihívás feltételei - különösen a
titkos kulcs - érdekesek. Az pedig, hogy maximum 10.000 szóban kell elmondanom
egy történetet, számomra, notórius szószátyár számára, különösen izgalmas
feladat.
A jelenlegi kihívás
hősnője ugye Hermione Granger. A Harry Potterből neked ő is egyben a kedvenc
női karaktered, vagy alapvetően valaki más?
Ő a kedvencem. Bár
Luna és (igen, kövezzetek meg!) Bellatrix is magával ragadó, noha egészen más
okból.
Rajta kívül ki vagy kik
még a kedvenc szereplőid a Harry Potter könyvekből, esetleg filmekből?
Abszolut kedvencem
Perselus Piton. Hihetetlen mélységek és ellentmondások rejtőznek benne. Alan
Rickman színészi játéka brilliáns. Eszméletlenül kevés színészi eszközzel
hihetetlenül sokat közvetít.
Ha már a kedvencek
megvoltak, akkor elárulnád nekünk, hogy kik azok a karakterek, akiket
egyáltalán nem kedvelsz, akik ellenszenvesek voltak, és hogy miért váltak azzá?
Furcsa módon Ron
az, akiben kicsit csalódtam. Nem is helyes ez így, inkább JKR karakterábrázolásával
nem értek egyet. A főbb szereplők mind haladtak-fejlődtek valamilyen irányba,
némelyek igen nagy utat jártak be, ahogy a Varázsló Világ drámája kibontakozik,
egyedül Ron maradt le egy kicsit szerintem ebben a "versenyben".
A Harry Potter könyvek
vagy a filmek tetszettek jobban?
Számomra ez egy
érdekes kérdés. Nekem az
angol nyelvű eredeti könyvek tetszettek a legjobban, aztán - szoros másodikként
- a filmek, végül messze lemaradva a magyar könyvek. Sajnálom. Már látom, hogy mindenki utál.
Volt olyan karakter,
akit te másképp képzeltél el a könyvek alapján, mint ahogy a későbbiekben a
filmben megjelent?
Szerintem a film
készítői elég jól "eltaláltak" mindenkit. Lehet, hogy azért, mert JKR
kezdettől belefolyt az alkotási folyamatba?
Persze egyértelmű, hogy
az igen hosszú könyvek eseményeit a forgatókönyvírók kénytelenek voltak
lerövidíteni. Volt olyan esemény, történés, ami neked nagyon tetszett, vagy ami
szerinted fontos lett volna, de a filmekből mégis kihagyták? Vagy olyan jelenet,
ami hiába szerepelt, te másképp képzelted el eredetileg?
Rettenetesen
hiányoltam azt a bizonyos mondatot egy bizonyos professzor szájából: "Nem
látok rajtuk semmi különöset."
A történet alakulása
eléggé szövevényes, téged mennyire lepett meg J. K. Rowling befejezése? Vagy
számítottál valami hasonlóra? Te is így fejezted volna be a történetet, vagy
inkább valahogy teljesen másképp?
Ha itt a 19 évvel
későbbi jelenetre gondoltok, én Hermionét egészen biztosan nem adtam volna
Ronhoz feleségül. És ha rajtam múlt volna Piton professzor terrorizált volna
még néhány generációnyi gyereket. Ami vele történt az égbekiáltóan igazságtalan, és valahogy keserű ízt
hagy az ember szájában.
A befejező film megjelenésével
eléggé népes lett a rajongótábor, és temérdek fanfiction született, mostanában
viszont úgy tűnik, hogy egy kicsit megkopott a lelkesedés. Szerinted ettől
függetlenül van még jövője a Harry Potter fanficeknek? Elképzelhetőnek tartasz
egy újabb fellendülést? Vannak esetleg jó ötleteid arra, hogyan lehetne
feldobni a fandomot?
Azt hiszem a HP
fandom nem marad rajongók nélkül. A történetben az a remek, hogy minden
korosztálynak tud nyújtani valamit. Ami az érdeklődés fenntartását illeti, pont
arra van szükség, amit most Ti csináltok. Az ilyen típusú kihívások - miként
vidám kis társaságunk mutatja - képesek összekovácsolni az alkotókat, az ehhez
hasonló interjúk pedig közelebb hozzák az olvasókat, akikért végül is tollat
ragadtunk. Ezennel mély főhajtás kíséretében szeretném is megköszönni Nektek
nemcsak a lehetőséget arra, hogy megszólaljak, de azt is, hogy segítetek
életben tartani a fandomot. Ha jobban belegondolok, ezért JKR-nak illene
köszönetet mondania Nektek. A hozzátok hasonló elhivatott lelkeknek is
köszönheti, hogy az unokáinak is lesznek jogdíj bevételei.
Van olyan készülőben
lévő írásod vagy új ötleted - nem feltétlenül fanfic -, amiről esetleg
elárulhatsz valamit az olvasóknak?
Hosszabb-rövidebb
megszakításokkal 25 éve írogatok, de csak az utóbbi években éreztem a
"terméket" olyan színvonalúnak, hogy meg merjem osztani másokkal is. Két
történeten dolgozom, az egyik egy M.A.G.U.S. fanfic, amelynek első néhány
fejezete - egyelőre angolul - már fent van a fanfiction.net-en. A másik egy
immár regény terjedelmű mese. Hogy milyen fórumon fogom publikálni, még nem
tudom.
Üzennél esetleg valamit a kritikusoknak és az
olvasóknak?
Lehet, hogy sarkos a
véleményem, de csak kevés kritikust kedvelek. Olvasóként nincs szükségem rájuk,
mert szeretem magam eldönteni, hogy mit tartok egy mű felől. Alkotóként
pedig... nos az a kritikus szándékától függ. A segítő, jószándékú kritikára
szerintem szükség van, sokat tud lendíteni az alkotói folyamaton, így azt
hálásan fogadom, és mindig elgondolkodom rajta (az élet bármely területén). De
sajnos mindannyian találkoztunk már az "én jobban csinálnám" típusú
kritikusokkal, akik ellenállhatatlan késztetést éreznek az írásra, de valahogy
még nem csókolta őket homlokon ama múzsa, és így csak kritikára futja tőlük. Őket
sajnálom.
Mit üzenhet egy szerző az olvasóknak? "Az vagy nekem, mi testnek a kenyér..." Szeretnék szórakoztatni. Szeretném kinyitni azt a kiskaput másoknak is, arra a másik világra. Ha csak néhány percre vagy órára örömet szerezhetek valakinek, hálás vagyok érte.
Mit üzenhet egy szerző az olvasóknak? "Az vagy nekem, mi testnek a kenyér..." Szeretnék szórakoztatni. Szeretném kinyitni azt a kiskaput másoknak is, arra a másik világra. Ha csak néhány percre vagy órára örömet szerezhetek valakinek, hálás vagyok érte.
1 megjegyzés:
Köszönjük, hogy részt vettél az interjún!
Megjegyzés küldése