2014. április 26., szombat

AJÁNDÉK


Kedves játékosok!

 A kihívás közepe táján eszünkbe jutott, hogy illene valamivel megajándékozni titeket, amivel kifejezhetjük hálánkat a részvételért.  Ezért aztán úgy gondoltuk, hogy meglepünk titeket egy-egy novellával, amit a kihíváson szereplő kulcsok felhasználásával alkottunk meg.
Hogy izgalmas legyen a dolog, nekem /Ettinek/ az egyik olvasó választott titkos kulcsot, én pedig Ninell "bánatára" neki tettem meg ugyanezt a szívességet.

Reméljük, hogy mindenki jól érezte magát az általunk szervezett játék alatt! Mi rettentő büszkék voltunk rátok, és nagyon örülnénk, ha a jövőben még találkoznánk a műveitekkel a további játékainkon.


Ninell novellája: Arany duó

Etti novellája: Az igazság bajnoka




Arany duó




A csata után egy boldognak és gondtalannak ígérkező nyár válik mégis kissé szomorkássá Hermione számára, amikor kapcsolata tönkremegy Ronnal. Magányosan töltött pillanataiban azonban nem várt társaságra talál George személyében, akivel meglepően könnyedén megtalálják a közös hangot veszteségeik kapcsán, és barátságuk éppen elmélyülni látszik, amikor egy baleset következtében érdekes dolgot fedeznek fel a bájitalokkal kapcsolatban. Ettől a pillanattól kezdve munkatársak is lesznek, akik együtt próbálják kikísérletezni a mágia tudományának egy új csodáját. És mit is jelent ez tulajdonképpen? Rengeteg együtt töltött időt, sok-sok lehetőséget a beszélgetésre, milliónyi lopott érintést és egy Arany Fokozatú Merlin díj jelölést…

Az igazság bajnoka


"Az óvatosság még senkinek sem használt. Néha muszáj kockáztatni, merészen lépni. Nagy fába vágni a fejszénket!"
Agatha Christie

2014. április 13., vasárnap

EREDMÉNYHIRDETÉS


Elérkezett a pillanat, hogy mindenki megtudja kik a nyertesei a kihívásnak! Természetesen az írók és a szervezők részéről sem a nyerés volt a legfontosabb szempont. Nagyon reméljük, hogy minden résztvevő élvezte a játékot, és a későbbiekben még szerencsénk lesz egymáshoz!


Köszönetnyilvánítás

Szeretnénk megragadni az alkalmat, hogy kifejezzük hálánkat az olvasóknak és a szavazóknak! Nagyon szépen köszönjük, hogy figyelemmel kísértétek a játékot. A szavazatukat leadó olvasóinkat név szerint is kiemeljük.

Taci
Nixie
Mariann 
Emeey
Sookie
Maya Tóth
Olivia Pósa
Elfaba
Ancsa1537
mrsppiton
Aidemera Aide


A KIHÍVÁS RÉSZTVEVŐI
/A sorrendet az átlagpontszám alapján, csökkenő sorrendben tüntetjük fel/


1. Zajec - Ez a rettenetes szív dobog - 43,4 átlag


2. KyriaEternal - Szörnyű igazság - 42,1 átlag


3. Kis Csibi - Sátántangó - 41,667 átlag

/Kis Csibi összpontszámából az átlagolás előtt le kellett vonnunk 4 pontot késedelem miatt/

4. HeavenInHell - Vesztegzár - 41,333 átlag


 5. Spirit Bliss - Ne feledd: Szeretlek! - 41 átlag


6. Cartwright - Párterápia, következményekkel - 40,143 átlag



7. Luna L - Délibáb - 38,375 átlag



8. Anna Esyae Bates - A hajnali nap sugarai - 36,667 átlag


9. zsuzsanna1987 - A sárkány ügyvédje - 36,571 átlag


/zsuzsanna1987 összpontszámából az átlagolás előtt le kellett vonnunk 4 pontot késedelem miatt/

 10. Hamiltonfan - Lélekvesztő - 36,2 átlag


11. Merjoe - Megszerezni könnyű - 35,429 átlag


12. Zsebegér - In Labris Veritas - 35 átlag


13. Heki - CsEDM akció - 34,286 átlag


14. Kasszandra Berett - Bűnbocsánat - 32,4 átlag


15. missyleda - Kíváncsiság - 31,75 átlag


/missyeda összpontszámából az átlagolás előtt le kellett vonnunk 1 pontot, mert a történet nem érte el a 2500 minimum szószámot/

 16. Velox - Per - 31,375 átlag


17. Victoria Gold - Utolsó csók - 29,667 átlag


18. ZerAlexandra Minka - Boldogok, mint a galambok - 28,875 átlag





/ZerAlexandra Minka összpontszámából az átlagolás előtt le kellett vonnunk 4 pontot a szabályzat megsértése miatt/

 19. Alexis Byrd - Meglepetés - 28,6 átlag


Még egyszer szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki velünk játszott, eljött olvasni és szavazott a kihíváson! Nagyon örültünk, hogy ilyen szép számban jelentkeztetek, és vettetek részt a játékban, ez igazán sokat jelentett nekünk, és annyira büszkék vagyunk rátok! :)
A jövőben tervezzük, hogy jelentkezünk még kihívásokkal, és reméljük, ott újra találkozhatunk veletek!

* A nektek készített ajándékot jövő héten fogjuk publikálni! Reméljük, hogy majd visszajöttök olvasni. :)

Üdvözlettel:
Etti és Ninell













2014. április 9., szerda

A SZAVAZÁS LEZÁRULT!


Ma éjfélkor lezárult a szavazás az oldalon! 

Innentől kezdve senki szavazatát nem fogadjuk el, aki a megadott határidő után adja le a pontjait!
Akinek a szavazata valamilyen módon hibás volt: /Nem volt megfelelő a számozás, vagy nem látta el névvel a szavazatát/ azt sajnos kénytelenek voltunk törölni. 

Mindenkinek köszönjük szépen a részvételt! Az íróknak mostantól lehetőségük van rá, hogy válaszoljanak a nekik küldött véleményekre.

Pár napig elleszünk a számolással, és az ellnőrzéssel, amint tudjuk a pontos végeredményt, jelentkezünk!


Így, a szavazás lezárása után pedig végre lehullik a lepel, és nyilvánosságra hozzuk, hogy melyik íróhoz melyik történet tartozik!

1. Délibáb - Luna L
2. Bűnbocsánat - Kasszandra Berett
3. Meglepetés - Alexis Byrd
4. Lélekvesztő - Hamiltonfan
5. In Labris Veritas - Zsebegér
6. Vesztegzár - HeavenInHell
7. Boldogok, mint a galambok - ZerAlexandra Minka
8. Megszerezni könnyű... - Merjoe
9. Ne feledd: Szeretlek! - Spirit Bliss
10. Utolsó csók - Victoria Gold
11. Ez a rettenetes szív dobog - Zajec
12. Kíváncsiság - missyleda
13. CsEDM akció - Heki
14. Szörnyű igazság - KyriaEternal
15. A hajnali nap sugarai - Anna Esyae Bates
16. Párterápia, következményekkel - Cartwright
17. Per - Velox
18. A sárkány ügyvédje - zsuzsanna1987
19. Sátántangó - Kis Csibi

Üdvözlettel: Etti és Ninell

2014. március 26., szerda

SZAVAZÁS



Miután minden történetünk felkerült, elérkezett a pillanat, amit valamennyien vártunk. Mostantól 14 napon keresztül lehet szavazni a történetekre. A szavazás március 26.-án indul és április 9.-én éjfélkor zárul le! Az ezután beérkezett pontszámokat nem tudjuk figyelembe venni!

A szavazatotokat a TÖRTÉNETEK UTÁN található MEGJEGYZÉS RÉSZBE tudjátok majd leírni, ahova már eddig is véleményezhettetek! Minden novella végéhez oda fogjuk tenni a legfontosabb szempontokat, hogy ha esetleg elbizonytalanodnátok, akkor bármikor rá tudjatok pillantani, és ne kelljen mindig visszatérni ehhez a bejegyzéshez.
- Tudjuk, hogy eredetileg kérdőíves szavazást hirdettünk meg, de miután ezzel kapcsolatban akadtak fenntartások, úgy döntöttünk, hogy a "szokásos" megoldásnál maradunk. -

A szavazatok alapján fogjuk eldönteni ki lesz a játékunk győztese. Kérjük, hogy legjobb belátásod szerint pontozz! Szeretnénk, ha mindenki  tekintetbe venné az írókat, őszintén adná le a szavazatát, hogy a lehető legpontosabb eredményt kaphassuk!

A szavazat elfogadásához minimum 7 történetet értékelned kell a 19 alkotásból, amit a kihíváson olvashattatok. Természetesen az lenne a legjobb, ha mindenkit lepontoznátok!
De, aki 7 történetnél kevesebbre adja le a voksát, annak a szavazatát nem fogjuk figyelembe venni!

KÉRJÜK CSAK AZOKAT A TÖRTÉNETEKET PONTOZD, AMIKET TÉNYLEGESEN EL IS OLVASTÁL!!!

Minden kategóriában 0-5-ig adhattok pontokat. Nincsenek fél pontok!

Az alábbi szempontok alapján kell gorcső alá vennetek a történeteket:
- stílus (max. 5 pont)
- kulcsok felhasználása (max. 25 pont - minden kulcsra max. 5 pont adható)
  karakter, helyszín, varázstárgy, fogalom, titkos kulcs
- cselekmény (max. 5 pont)
- szereplők (max. 5 pont)
- személyes vélemény (max. 5 pont)
Kérjük, legalább egy rövid (1-2 mondatnyi) szöveges magyarázatot fűzzetek a pontokhoz, hogy az írók láthassák, mire kapták az adott pontszámot!
A hozzászólásba másold be, a kategóriákat, és írd oda a pontszámaidat.



FIGYELEM!


 - Aki leadja a szavazatát, automatikusan elfogadja az általunk támasztott pontozási feltételeket!
- Minden szavazónak meg kell adnia a fandomban íróként vagy olvasóként használt nevét. Ha nem vagy sem író, sem rendszeres olvasó, akkor a rendes polgári nevedet írd be a megadott helyre!
- A szavazat csak akkor érvényes, ha az adott történetet minden szempontból lepontoztad! 
- Aki nem pontoz le legalább 7 történetet, annak nem fogadjuk el a szavazatát! 
- Aki hibásan, vagy hiányosan tölti ki a pontozáshoz szükséges sablont, annak a szavazata érvénytelenné válik!  



Sablon
Minden kategóriában maximum 5 pont adható! Az összes kategóriát ki kell tölteni

Stílus  -0-5 pont

Kulcsok felhasználása
Az öt kulcsra maximálisan 25 pontot lehet adni együttesen!

karakter - 0-5 pont
helyszín - 0-5 pont
varázstárgy - 0-5 pont
fogalom - 0-5 pont
titkos kulcs - 0-5 pont

Cselekmény - 0-5 pont

Szereplők  - 0-5 pont

Szubjektív vélemény  - 0-5 pont



Köszönjük, hogy szavaztál!

2014. március 25., kedd

Tizenkilencedik történet:Sátántangó


Hermione belső gondolatain alapul; a novella nem foglalkozik az előzményekkel, kizárólag az egy csók utáni végkifejletet taglalja, párbeszédes részt nem tartalmaz. Gondolatok és érzelmek a bezártság, a magány, a nyomás, a kialakuló vonzalom és a felismerés kereszttüzében. Vajon a bezártság képes ekkora terhet róni az ember vállára, vagy valódi érzelmek alakulnak Hermione lelkében Draco Malfoy irányába? Olvasd el és megtudod. :)